V4 Nemzetközi Zongorafesztivál került megrendezésre 2018. augusztus 24-30-ig Sárospatakon. A nyitókoncertet a Sárospataki Rákóczi-várban tartották meg.
Chopin e–moll zongoraversenyét nem véletlenül tartják a zongoristák oly nagy becsben, hiszen a szólóhagszer elsődlegessége megkérdőjelezhetetlen. Ez leginkább a lírai lassú tételben érhető tetten, ahol a zenekar szinte végig csak kíséri a szólistát. A zárótétel jellegzetesen lengyel táncritmusa és virtuozitása már az érett Chopin hangja – annak ellenére, hogy a 1830-as varsói ősbemutató idején még csak húszesztendős volt. A mű az utolsó lengyelországi koncertek egyikén hangzott el, egyfajta búcsúként – mintha Chopin sejtette volt, hogy soha nem tér vissza szeretett hazájába.
A Concerto Budapest Magyarország egyik vezető nagyzenekara, történelmi múlttal, és a fiatal zenészek dinamizmusával. Az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott. Karmestere és művészeti vezetője 2007 óta Keller András, aki szólistaként, koncertmesterként és kamarazenészként is világszerte elismert muzsikus. A Liszt- díjas, Bartók – Pásztory díjas művész 2016. januárja óta a világ egyik legjelentősebb intézményének, a Guildhall Music School professzora.
A filmben megjelenített fotókat Dr. Nagy Károly Zsolt és Kádár Tamás György készítette.